A pályázat célja a helyi táncházas közösség megerősítése.
A Flesch Károly Nonprofit Kft. Fehér Ló Közösségi Házában 1999. óta folyamatosan
működik havi táncház. Pályázatunk ennek a táncházas közösségnek a megerősítését tűzi ki
célul, melyet új zenekarok bevonásával, s az általuk hozott friss szellemi áramlattal
szeretnénk elérni, mely lehetővé teszi a közösség felfrissítését, új tagok bekapcsolódását.
A házigazda szerepét a továbbiakban is a helyi Kislaptáros Népzenekar töltené be, akiknek 33
éves táncházi rutinja és a helyi hagyományok ismerete biztosítja a táncház folytonosságát, a
helyi hagyomány folyamatos jelenlétét a táncházakban. Minden táncházban elsődlegesnek
tartjuk, hogy a helyi népi kultúra, a szigetközi és rábaközi hagyomány jelen legyen, hiszen a
közösséget a helyi hagyományra lehet és kell felépíteni, biztosítva a helyi népi kultúra jelen
korunkban lehetséges továbbélési formáját. Ehhez jó lehetőséget ad a városunkban 33 éve
működő Kislaptáros Népzenekar házigazda szerepe, hiszen a zenekar fő célja a szigetközi
hagyomány gyűjtése, megőrzése és újratanítása. A zenekar által végzett munka a 9/2017. (XII.04.)
TÉB határozat alapján felvételt nyert a Mosonmagyaróvári Települési Értéktárba.
Programunk folytatása az Emberi Erőforrások Minisztériuma Csoóri Sándor programja segítségével
megvalósult és még megvalósuló programnak. Folytatjuk a hagyományok megerősítését fiatal,
képzett népzenészek és táncosok segítségével. Ennek a célnak eléréséhez havonta egy zenekar
adna koncertet, majd tartana táncházat. A zenekarok tagjai a mosonmagyaróvári Kislaptáros
Népzenekar kivételével többnyire a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén
szereztek diplomát, vagy még ott tanulnak. Többen közülük a Népművészet Ifjú Mestere
címmel is büszkélkedhetnek.
Minden egyes alkalommal 19 órától tartanánk egy kb. 1 órás koncertet, majd utána táncházat.
A táncház mindig szigetközi táncrenddel kezdődne, melyet a Kislaptáros Népzenekar
muzsikálna. Ez egyben lehetőséget adna a koncertező zenekar zökkenőmentes átállására a
táncházhoz. Minden egyes zenekar a táncházban más-más tájegység zenéjét muzsikálná, és az
általuk hozott táncosok segítségével a táncokat tanítaná. Számításaink szerint, így lényegesen
többen jönnének el a táncházakra. A tíz alkalom lendületet adhatna Mosonmagyaróváron és a
kistérségben a táncházi hagyományoknak.
A programban részt vevő zenekarok a következők:
Kislaptáros Népzenekar, a Folkkvartett, Naszály Zenekar, a Somos Zenekar, a Násfa, a Pósfa
Zenekar, a Sárarany Zenekar, valamint a Nyírettyű Zenekar.
A rendezvények helyszíne a Flesch Károly Nonprofit Kft. Fehér Ló Közösségi Háza, mely
színháztermével és tánctermével ideális teret tud adni a rendezvényekhez.

 

 

—-